Ez a KSC Szekszárd 2011-2018. évi archív honlapja. Az aktuális információkért kérjük látogasson el a www.kscszekszard.hu oldalra.

Krnjics Szara Szekszárdon folytatja

Kelt: 2017. július 20. (csütörtök), 23:59 • hozzászólás • Írta: Gaál Tamás • Kategória: NB I. A

A 26 éves, 191 cm magas középjátékos a bajnoki címvédő és kupagyőztes Soprontól érkezik KSC-hez.

Bár a szerb-magyar kettős állampolgárságú Krnjics Szara múlt szombaton még csak a huszonhatodik életévét töltötte be, már egy évtizednyi profi pályafutás és nemzetközi tapasztalat áll a háta mögött. A játékos igencsak eredményes karriert tudhat magáénak, hiszen Magyarországon öt bajnoki és kupagyőzelmet számlál, a szerb válogatottal pedig egy olimpiai bronzot (2016, Rio de Janeiro), egy Európa-bajnoki aranyat (2015, Budapest) és 2007-ből egy U18-as EB győzelmet is jegyez.

Az Újvidéken született center pályafutását a szerb Vojvodinánál kezdte, ahonnan 2008-ban, mindössze tizenhét évesen igazolt Pécsre. A baranyai megyeszékhelyen három évig együtt dolgozott Djokics Zseljkoval, aki először Fűzy Ákos segítője, majd pedig a csapat vezetőedzője volt. A pécsi évek alatt egy bajnoki címet (2010) és egy kupagyőzelmet (2011) ünnepelhetett, de emellett a nemzetközi kupaporondon, az Euroligában is rendszeres játéklehetőséghez jutott.

2011 nyarán átigazolt a nagy rivális Sopronhoz, ahol először Székely Norbert, majd Igor Polenek és Sterbenz László kezei alatt játszva hat szezon alatt további négy bajnoki és kupagyőzelmet szerzett. Bár a Sopron vezetősége a 2016/2017-es szezonban már nem számolt vele, az új igazolás, Danielle Page nem ment át az orvosi alkalmasságin, így végül még egy évre marasztalták a nagyszülője révén magyar felmenőkkel is rendelkező játékost.

Krnjics Szara érkezésével egy újabb fontos építőkocka került a helyére a jövő évi csapat összetételét illetően, hiszen rajta kívül a szintén újonnan igazolt Kiss Virág és Teja Oblak, a hosszabbító Bálint Réka, Maja Erkic, Mansaré Manty, Gereben Lívia, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa és Theodoreán Alexandra, valamint a fiatal Antóni Csenge, Bakos Blanka és Vincze Nikolett is a 2017/2018-as játékoskeret tagja.

„Nagy várakozással tekintek Krnjics Szara szekszárdi játékára, hiszen egy olyan klasszis játékost sikerült leigazolnunk, aki folyamatosan képes stabil, jó teljesítményt nyújtani. Huszonhat éves kora ellenére hatalmas Euroligás tapasztalattal rendelkezik, ami a KSC idei nemzetközi kupaszereplése kapcsán nagy segítséget adhat nemcsak a csapat eredményességéhez, hanem a fiatal játékosok mentorálásához is. Bízom benne, hogy Zseljkoval való korábbi ismeretsége révén gyorsan be tud majd illeszkedni a csapatunkba” – nyilatkozta honlapunknak Szabó Gergő klubigazgató.

Krnjics Szara egyéni statisztikák
Évad Csapat Versenysorozat Életkor Mérk. Perc Pont Lep. VAL
2016/2017 UNIQA Sopron bajnokság 25 27 20,9 7,2 4,5 10,7
Euroliga 14 29,6 9,4 6,6 9,8
2015/2016 UNIQA Sopron bajnokság 24 24 25,0 12,1 6,5 15,8
Euroliga 14 26,0 9,2 6,6 9,8
2014/2015 UNIQA-Euroleasing Sopron bajnokság 23 26 23,0 10,9 6,7 14,5
Európa-kupa 10 21,6 8,9 5,6 12,7
2013/2014 UNIQA Euroleasing Sopron bajnokság 22 36 25,3 10,4 6,3 16,9
Euroliga 14 26,6 8,5 7,1 11,3
2012/2013 UNIQA Euroleasing Sopron bajnokság 21 26 24,6 10,8 5,7 15,8
Euroliga 12 27,6 9,2 5,3 10,7
2011/2012 UNIQA-Euroleasing Sopron bajnokság 20 31 22,5 12,7 7,2 21,1
Euroliga 12 21,2 6,5 4,8
2010/2011 Pécs 2010 bajnokság 19 30 22,1 11,4 6,3 17,5
Euroliga 12 20,3 4,8 5,3
2009/2010 MiZo Pécs 2010 bajnokság 18 24 21,3 11,9 6,0 16,5
Euroliga 13 14,1 4,5 2,3
2008/2009 MiZo Pécs 2010 bajnokság 17 19 13,2 6,4 4,2 9,0
Euroliga 8 9,1 1,6 2,0

 

Kép: Tóth Zsombor, FIBA